Begyógyszerezte és férfiaknak árulta 15 éves lányát egy budapesti nő

2010.08.31. 16:53 - Független Hírügynökség

Gyógyszerekkel kábította el, majd több alkalommal férfiaknak adta át a lányát szexuális célokra egy 36 éves budapesti nő. A nőt előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság keddi tájékoztatása szerint a nő a gyanú alapján augusztus elejétől kezdve többször is gyógyszerekkel kábította el 15 éves lányát, azután ismeretlen, török származású férfiaknak adta el pénzért, szexuális célokra.

Az egyik esetben a nő három gyermekével elment az Orczy térnél lévő piacra, ahol hozzájuk lépett egy számára ismeretlen férfi, aki megkérdezte, hogy hajlandó-e elengedni a lányát vele "bulizni". Ő beleegyezett, mire a férfi megkérdezte a lányt is, hogy elmenne-e vele. A lány nem akart vele menni, de az anyja jelzésére mégis igent mondott végül. A nő később telefonon egyeztetett a férfival a találkozóról, ahol a fiatal lány három férfival közösült.

A piacon megismert férfival 3 nap múlva újra találkoztak. A gyanú szerint a nő a ezeken az eseteken kívül három alkalommal gyógyszerekkel kábította el a lányát és arra kényszerítette, hogy egy este alatt legalább kettő és legfeljebb négy férfival közösüljön.

A rendőrök a napokban egy VII. kerületi, Nefelejcs utcai lakásban fogták el a nőt és őrizetbe vették.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés