Legalább egy ember meghalt, és több mint harmincan megsérültek a San Franciscótól délre csütörtökön kitört tűzvészben. A nagy robbanás után felcsapott lángok több mint ötven házat teljesen elpusztítottak, és további 120 épületben keletkeztek károk. A helyi gázszolgáltató közlése szerint az egyik gázvezetékük repedt meg a területen.

A megyei halottkém megerősítette a híreket, egy halálos áldozata van a San Bruno városában kitört tűzvésznek. A település egyik kórházának szóvivője elmondta, több mint harminc embert kezelnek égési sérülésekkel, de más kórházakba is érkeztek sérültek. Pontos számot egyelőre nem lehet tudni.

A San Franciscótól délre található városban helyi idő szerint este hat óra után történt robbanás után törtek fel a lángok. A helyi gázszolgáltató közlése szerint egyik földgázvezetékük repedt meg, de elmondásuk szerint a robbanás pontos okait még nem lehet tudni. A cég közölte, hogy teljes felelőséget vállalnak, ha bebizonyosodik, hogy ők a felelősek a robbanásért, és az azt követő tűzvészért. Több mint négy órával a robbanás után a tűzoltók még mindig a lángokkal küzdöttek. A tűz oltásában a környező települések tűzoltói is részt vesznek. Az erdőtüzekkel is foglalkozó kaliforniai erdészet hat repülőgépet, és 25 tűzoltóautót küldött San Brunóba.

A tűzoltóság közlése szerint a lángok eddig 53 lakóházat semmisítettek meg, és további 120-ban keletkeztek károk. A pusztítás pontos nagyságát feltehetően csak péntek délutánra tudják megállapítani. (FH)