horoszkóp

50 milliós telefon lopás Szombathelyen

2010.09.15. 13:49

Egy éven át loptak mobiltelefonokat egy szombathelyi multinacionális cég alkalmazottai és külsős dolgozói. A rendőrség nyolcezer telefont foglalt le, de ennél valószínűleg többet vittek el a tettesek. A nyomozás eddigi adatai szerint több mint 50 millió forint értékben loptak a tettesek, de elképzelhető, hogy a végső szám ennél jóval nagyobb lesz. Tizenegy embert gyanúsít a rendőrség.

Múlt héten három embert értek tetten, amint egy szombathelyi garázsban éppen lepakolták a telefonokat - mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Dr. Palkó Andrea, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője. A rendőrök nyolcezer telefont foglaltak le a helyszínen, de az elkövetők feltehetően ennél többet vittek el. Időközben újabb gyanúsítottak is vannak, összesen tizenegy embert gyanúsítanak, közülük kilencen már előzetes letartóztatásba kerültek.

A három tetten ért elkövetőt az buktatta le, hogy az utóbbi időben mindannyian olyan, nagy értékű autókat vásároltak, amiket fizetésükből nem engedhettek meg maguknak. Miután ez kiderült, a rendőrség figyelte őket, így bukkantak a garázsra és a lopott telefonokra. A rendőrség nem erősítette meg, de nem is cáfolta azt a sajtóértesülést, hogy a telefonokat a szombathelyi Jabil cég garanciális javításokkal foglalkozó üzeméből vitték el. Azt azonban elmondták, hogy a gyanúsítottak közül heten annál a multinacionális vállalatnál dolgoztak, ahonnan a mobiltelefonok eltűntek, a többiek pedig egy ottani külsős szállító cég alkalmazottai voltak. Ezért tudták a telefonokat észrevétlenül kivinni az üzemből. Egy éven át lopkodták a telefonokat mielőtt lebuktak volna. Azt egyelőre nem tudni, hogy a nyolcezer lefoglalt készüléken kívül még hány darabot vittek el, illetve, hogy a lopott telefonokból mennyit értékesítettek. Egyelőre keresik azt is, aki megvette a telefonokat. A rendőrség lefoglalta azt a három felső kategóriás autót, amelyeket a gyanúsítottak vásároltak. A sértettek már bejelentették igényüket ezekre a járművekre, hogy fedezhessék belőle a lopási kár egy részét. A gyanúsítottak részben beismerő vallomást tettek. Ketten közülük már voltak büntetve.