Három embert gyilkolt meg az a nő, aki vasárnap este kezdett lövöldözni a németországi Lörrach kórházában, hogy az áldozatok között egy kisgyerek is van. Német sajtóértesülések szerint a végül lelőtt ámokfutó tettének hátterében családi okok álltak.

A volt élettárs néhány héttel korábban költözött el az asszonytól, és vasárnap látogatta meg azóta először közös gyereküket.

Este hat óra körül riasztották a tűzoltókat egy, a kórház közelében álló társasházhoz, ahol egy robbanást követően tűz ütött ki az egyik lakásban. Mint mondta, a kiérkező tűzoltók lövéseket hallottak az épületből, majd látták, amint egy nő automata pisztollyal a kezében kisétál a házból, és a Szent Erzsébet kórház felé indul.

Az ügyvédként dolgozó nő a lakásban lelőtte 3-4 év körüli fiát, valamint volt élettársát, és a lakásban csak ezután történt az - eddig ismeretlen eredetű - robbanás. Az azonban nem világos egyelőre, hogy a kiérkező tűzoltók milyen lövéseket hallottak a lángokban álló lakásból.

Az asszony végül a kórház nőgyógyászati osztályára indult, ahol több lövést is leadott, megölve az egyik ápolót, és megsebesítve egy szolgálaton kívüli rendőrt. A tűzoltók eközben értesítették a rendőrséget, akik a kórházba érkezve előbb figyelmeztető lövéseket adtak le, ám amikor a nő rájuk lőtt, lelőtték. Az asszony a helyszínen életét vesztette. A térdén megsérült rendőr a beszámolók szerint súlyos, ám nem életveszélyes állapotban van, míg a lövöldözés másik sebesültje könnyebb sérüléseket szerzett.

A lövöldözés alig néhány nappal azután történt, hogy Stuttgartban megkezdődött Tim Kretschner apjának a pere. Az 51 éves Jörg Kretschnernek a fegyvertartási szabályok megsértése miatt kell bíróság elé állnia, ugyanis nem gondoskodott róla, hogy 17 éves fia ne férhessen hozzá az engedéllyel tartott 9 milliméteres Berettájához. A tinédzser 2009 márciusában apja fegyverét ellopva rendezett vérfürdőt Winnendenben, megölve 15 embert és saját magát. (FH)