Gyalogost gázoltak el az M5-ös autópályán Lajosmizse határában. A román férfi át akart szaladni a sztrádán, amikor egy szegedi autós elgázolta. Mivel még sötét volt, a mögöttük érkezők nem látták a holttestet, ezért hárman átgázoltak rajta - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Szabó Anita a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A baleset szombat késő este történt. A szegedi autós Budapest felől tartott Szeged irányába, amikor elé szaladt a 40 éves román férfi. Az utolsó pillanatban vette észre a sztrádán rohanó gyalogost, ezért nem volt ideje fékezni vagy kikerülni. Autója bal elejével elütötte a férfit. Az autós azonnal megállt és visszament, hogy segítsen a szerencsétlen embernek, de közben a mögötte érkező autók közül két személyautó és egy teherautó is keresztülhajtott a holttesten, majd továbbmentek. A szegedi férfi ekkor autója reflektorával megvilágította a holttestet, hogy azt a többi autós észrevegye. A rendőrség még vizsgálja a baleset körülményeit. Azt még nem lehet tudni, hogy felelősségre vonják-e a szegedi autóst. Az azonban már kiderült, hogy a sofőr nem volt ittas. Azt egyébként nem lehet tudni, hogy a román férfi mit keresett gyalog az autópályán.