horoszkóp

Újra elfogták Tasnádi Pétert

2010.10.01. 10:00

A rendőrség őrizetbe vette csütörtökön Tasnádi Pétert, a korábban első fokon különböző bűncselekmények miatt hat évre ítélt vállalkozót. A Független Hírügynökség információi szerint a vállalkozót zsarolás és más bűncselekmények miatt fogták el újra. A rendőrség az elfogás tényét megerősítette, de az ügyben csak később közölnek részleteket.Tasnádi Pétert az elmúlt években több bűncselekménnyel gyanúsították, illetve vádolták meg. 2009-ben összesen 17 bűncselekmény elkövetéséért első fokon hat évre ítélte a bíróság. Addigra azonban a vállalkozó már majdnem három és fél évet előzetes letartóztatásban le is ült a büntetésből. Tasnádit először egyébként az úgynevezett maffiaperben még olyan vádakkal illették, hogy a keresztapa a magyar alvilágban. Később négy, ellene született vádiratot egyesítettek, egyebek mellett azzal vádolták, hogy féltékenységből meg akarta öletni a feleségét. Tasnádi 2009-ben egy másik ügybe is belekeveredett, egy ingatlan árverésen összekülönbözött az ott megjelenő tiltakozókkal, illetve egy napilap fotósával. Emiatt azonban végül nem vonták fellelősségre. A Független Hírügynökség információi szerint csütörtökön a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai egy másik ügyben zsarolás és más bűncselekmények miatt elfogták és előállították Tasnádit. A rendőrség az elfogás tényét megerősítette a Független Hírügynökségnek, de részletekről későbbre ígértek tájékoztatást, így egyelőre nem tudni, pontosan milyen ügyben gyanúsítják a vállalkozót.