horoszkóp

Halálra égett egy csecsemő Nyírbátorban

2011.01.05. 15:43

Halálra égett egy három hónapos csecsemő a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban szerdán. A vizsgálat jelenlegi állása a szerint a 3 hónapos kisfiút anyja felügyelet nélkül hagyta otthon két kistestvérével együtt. A legkisebb gyerek babakocsiban feküdt, ami feltehetően a mellette felállított hősugárzótól kapott lángra. A megégett babát karban vitték a mentőállomásra, de már nem lehetett rajta segíteni. A 2 és 5 éves testvéreket füstmérgezéssel szállították kórházba. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság gondatlanságból elkövetett emberölés és más bűncselekmények miatt rendelt el nyomozást, a kihallgatások megkezdődtek.

Egyházi Nikoletta, az E.ON szóvivője a Független Hírügynökség érdeklődésére elmondta: a szolgáltató helyszínen tartózkodó szakemberei megállapították, hogy az áramot szabálytalanul vételezték, nem volt szerződött partnere a fogyasztó az E.ON-nak, villanyóra sem volt a lakásban. Az úgynevezett "akasztós módszerrel" lopták az áramot. Az elsődleges vizsgálatok alapján a felügyelet nélkül hagyott gyermek babakocsija a hősugárzótól kapott lángra, benne égett a gyermek. Az E.ON szakemberei jelenleg a műszaki, biztonsági óvintézkedéseket teszik meg.