Előzetes letartóztatásba került pénteken az a két ember, akik a gyanú szerint csütörtök hajnalban megölték egy hernádnémeti szeszfőzde dolgozóját. A gyanú szerint szerdára virradóra a szeszfőzdében együtt ivott a főzde dolgozója a szintén ott dolgozó női munkatársával és annak barátjával. A nő és barátja egy vitát követően végül annyira megverték, hogy meghalt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki tájékoztatása szerint szerdán hajnalban egy hernádnémeti szeszfőzdében az ott dolgozó 47 éves férfi, 31 éves női munkatársa és annak 23 éves férfi barátja italoztak együtt. Közben valamiért összevesztek. Ezután a nő és fiatalabb barátja úgy megverték az idősebb férfit, hogy az belehalt sérüléseibe.

A rendőrök elfogták a nőt és a fiatalembert, pénteken pedig a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte őket.