A rendőrség még keresi annak férfinak a támadóját, akinek a holttestére csütörtökön találtak rá egy XIX. kerületi lakásban. Az áldozat sérülései valóban több naposak, a férfi ezekbe halt bele.

A Független Hírügynökség korábbi értesülései szerint a férfit a XIX. kerületi Kosárfonó utca egyik társasházi lakásában sebezték halálra, a testén több sérülés is volt, amelyek napokkal korábban keletkezhettek. A rendőrség csütörtökön a bűncselekmény tényét megerősítette, de részleteket későbbre ígértek.

A BRFK az pénteken adott ki közleményt, amelyben azt írják, hogy az 57 éves férfi holttestére fia talált rá a lakásban. A helyszíni szemle megállapította, hogy a férfit több nappal korábban bántalmazták, ebbe halt bele. A rendőrség halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ügyben, egyelőre ismeretlen tettes ellen.