Két év fogházra ítélték Geréb Ágnest, tüntetnek érte szimpatizánsai

2011.03.24. 15:19 - Független Hírügynökség

Geréb Ágnest 2 év fogházra ítélte első fokon foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért csütörtökön a Fővárosi Bíróság azzal, hogy büntetése felének kitöltése után feltételes szabadságra bocsátható. Geréb Ágnest 5 évre eltiltották foglalkozása gyakorlásától is. Egy vádlott-társát 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélték, három vádlottat felmentettek.

Geréb Ágnest 2 eset miatt ítélte el csütörtökön a Fővárosi Bíróság, egy vádpont alól felmentette. Az egyik eset, amellyel kapcsolatban kimondták Geréb bűnösségét, még 2003-ban történt, amikor egy ikerszülés alkalmával az egyik magzat súlyos agykárosodást szenvedett oxigénhiány miatt, majd fél év múlva meghalt. Ezzel kapcsolatban Cserni János bíró az ítélet több órán át tartó indoklásakor kiemelte, ha nem hal meg a kisded, teljes testi és szellemi visszamaradottság jött volna létre nála. A másik, 2007-ben történt esetben egy szülőcsatornába szorult magzat fulladt meg.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész valamennyi vádlott esetében bűnösség megállapítása érdekében, illetve súlyosabb büntetés kiszabásáért fellebbezett, a vádlottak és védőik pedig felmentésért fellebbeznek. Az ítélet rövid, úgynevezett rendelkező részének kihirdetése után Geréb Ágnes munkatársai, barátnői és a tárgyalóteremben vele rokonszenvező hallgatóság némán sírva, könnyes szemmel hallgatta a bírói indoklást. A Geréb Ágnessel szimpatizálók a Markó utcában, a bíróság épülete előtt csütörtökön este spontán tüntetést szerveztek, amely jelenleg is tart.

Az orvos-bábát októberben helyezték előzetes letartóztatásba, mert az általa vezetett Születésházban majdnem meghalt egy csecsemő szülés közben. Az otthonszülések közben bekövetkezett balesetek miatt többször eljárás indult már Geréb Ágnes ellen, egy korábbi ügy miatt 2007. október 26-tól három évre eltiltotta a bíróság hivatása gyakorlásától. Geréb Ágnes ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indult eljárás.

Shopline

  • Up All Night
    One Direction: Up All Night Ár: 3790 Ft − 15% Kedvezményes ár: 3222 Ft
  • Abigél
    Abigél Ár: 1490 Ft − 15% Kedvezményes ár: 1267 Ft

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés

hirdetés