horoszkóp

Életfogytiglant kapott a nagykanizsi skalpolós gyilkos

2011.04.08. 15:07

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a nagykinizsi skalpolós gyilkost pénteken. A 47 éves férfi egy évvel ezelőtt különös kegyetlenséggel végzett feleségével, legkorábban 35 év múlva engedhető feltételesen szabadlábra.

Szabó József a bíróság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek a bíróság. A vádlott és felesége italozó életmódot folytattak, a férj féltékeny volt nejére. Az ügyészség által ismertetett vád szerint már korábban is többször veszekedtek, volt alkalom, hogy rendőri intézkedés is történt kettejük vitája miatt. Tavaly március 17-én este a férfi egy veszekedés után feleségét egy két méter mély pincébe lökte. Az asszony már ekkor súlyos koponya-, borda- és gerincsérüléseket szenvedett. A férj azonban utánament és egy tapétavágó késsel gyakorlatilag megskalpolta a nőt. A szakértők szerint asszony halálát az esés és a késelés közösen okozták. A férfi ezután lefeküdt aludni, csak másnap fedezte fel, hogy házastársa meghalt. A vádlott a bírósági eljárás alatt nem tett vallomást. Az ítélet nem jogerős.(FH)