Legalább nyolc ember meghalt pénteken, amikor egy homokvihar miatt tömegkarambol történt egy kelet- németországi autópályán. Több autó kigyulladt, feltehetően a kifolyó üzemanyag miatt. Az erős szél homokot és földet fújt a négysávos A19-es autópályára Rostock mellett. A sztráda észak felé tartó sávjaiban három teherautó és 17 személykocsi csúszott egymásba, majd több közülük lángba is borult, valószínűleg az egyik kamionból kifolyó üzemanyag miatt. A rendőrség szerint a halálos áldozatok száma tovább emelkedhet, a mentésben résztvevők ugyanis még mindig nem végeztek a füstölgő, teljesen összetört roncsok átvizsgálásával. Az út másik oldalán is egymásba csúszott legalább harminc autó, de itt nem voltak halálos áldozatok.

A mentési munkálatokat a hatalmas szél is nehezíti. Az utat mindkét irányban lezárták. A balesetben legalább nyolcvan ember sérült meg, többen közülük súlyosan. A Bild című napilap honlapján egyébként legalább tíz halottról írnak, de ezt a rendőrök nem erősítették meg.(FH)