Öt ember életét vesztette és sokan megsérültek akkor, amikor egy román autóbusz és egy szlovén kamion ütközött kedden hajnalban az M70-es autóúton Csörnyeföld közelében. Az MTI tudósítója a helyszínen egy utastól úgy értesült, hogy az autóbuszon három sofőrön kívül 49 utas volt akkor, amikor a baleset történt. A két jármű frontálisan ütközött - fűzte hozzá a szemtanú. A halálos áldozatok közül az egyik a szlovén cementszállító kamion vezetője, négyen pedig az autóbusz utasai. A Romániából Spanyolországba tartó autóbuszon 4-5 gyermek is ült, de az utasok többségével együtt aludtak, amikor a tragédia történt. Az első információk szerint legalább huszonöten szenvedtek sérülést. A hét autóval a helyszínre érkező mentők folyamatosan vizsgálják a busz út szélén várakozó utasait. A román autóbusz és szlovén kamion ütközése az M70-es autóút 15-ös és 16-os kilométerszelvénye között olyan szakaszon történt, ahol kétszer egy sávosra szűkül az útpálya. A helyszínt a kamionból kiborult cement miatt fehér por borítja, a járművek közelében pedig szétszóródott csomagok, ruhadarabok és véres kendők hevernek.
Egy nappal korábban szintén történt egy súlyos buszbaleset: Hegyeshalom mellett egy szlovák rendszámú teherkocsi előbb koccant egy lengyel vontatóval, majd frontálisan egy cseh turistákat szállító buszba rohant.
Blogok