Fegyverek és lőszerek után kutatnak a rendőrök a Vas megyei Szelestén - erősítette meg szerda este a rendőrség. Leibinger Eszter, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csupán annyit közölt, hogy a településen rendőri intézkedés folyik, a kollégái helyszínelnek, amelynek során fegyvert és lőszereket is találtak, ám részletekről egyelőre a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adott felvilágosítást. Bővebb tájékoztatást csütörtökre ígért a szóvivő.

A Berzsenyi Dániel utcában, vagyis a település főutcáján lévő családi háznál több tűzoltó és egy mentőautó is megjelent. Az MTI tudósítója beszámolt arról is, hogy a háznál újságírók és televíziós stábok váltották egymást, a helyszínelő rendőrök azonban senkinek nem mondtak semmit. Azt sem erősítették meg, amit a környéken lakók közül többen tudni véltek, hogy tűzszerészek dolgoznak odabenn.

Az utca egyébként kihalt volt, járműforgalom sincs esténként a környéken, amióta megépült az elkerülő út. A közeli buszmegállóban várakozók sem tudták mire vélni a rendőri intézkedést.