Nyolc év fegyházbüntetést kapott egy kislányával fajtalankodó apa Kecskeméten

2012.02.06. 12:40 - mikkamakka

A vádirat szerint Sz. Zoltán több alkalommal molesztálta és fajtalankodott, akkor 9 éves lányával - írta a kecskemetitv.hu. Emiatt a kislányban szorongás, szégyenérzet, érzelmi labilitás alakult ki, ami akár maradandó pszichológia sérüléseket jelenthet. A férfi nem bánt jobban másik gyermekével sem, az idősebb fiát folyamatosan nehéz fizikai munkára kényszerítette, bántalmazta, tettleg és szóval egyaránt. Az ítélethirdetésen elhangzott, a vádlott többször együtt járt kocsmába a gyerekekkel, ahol ő rendszeresen alkoholt fogyasztott és játékgépezett. Az ügyészség szerint terrorban tartotta élettársát is, akit többször megvert, szakításuk után pedig több ízben életveszélyesen megfenyegetett. Sz. Zoltán a tárgyaláson azzal védekezet, hogy az egészet csak a volt élettársa találta ki, a gyerekeket is ő vette rá, hogy ellene tanúskodjanak, így forgatva ki őt a közös vagyonból. Az ítélethirdetés után az ügyészség súlyosbításért fellebbezett, Sz. Zoltán pedig ártatlannak vallotta magát, ő enyhítésért, illetve a vád elejtéséért fellebbezett. Az ítélet nem jogerős, a másodfokú ítéletig Sz. Zoltán előzetes letartóztatásban marad.

Shopline

  • Up All Night
    One Direction: Up All Night Ár: 3790 Ft − 15% Kedvezményes ár: 3222 Ft
  • Abigél
    Abigél Ár: 1490 Ft − 5% Kedvezményes ár: 1416 Ft

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....

Hirdetés

hirdetés