Pajzzsal védekeztek a rendőrök a SOTE szülészeti klinikáján

2012.02.08. 20:17 - kitbits

Verekedés tört ki a SOTE I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján – értesült több saját forrásból a Velvet. Szemtanúk szerint körülbelül húsz személy került összetűzésbe az orvosokkal, illetve egymással, először szóban, aztán tettleg.

A dulakodók a helyszínre érkező rendőrökre is rátámadtak – térelválasztó oszlopokkal –, kénytelenek voltak pajzzsal védekezni. A Velvet megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, elmondásuk szerint kora este verekedés miatt kértek rendőri segítséget az intézménybe.

A kórházban két többfős társaság között alakult ki szóváltás, amely verekedésig fajult. Egy fő szenvedett könnyű sérülést, őt a mentők először ellátták, majd három másik személlyel együtt előállították a VIII. kerületi rendőrkapitányságra. Csoportos garázdaság miatt indult ellenük büntetőeljárás.

"Az intenzív osztályon szabály, hogy egyszerre csak egy látogató lehet benn. Ezt sokan nehezen fogadják el, mivel ott olyan babák vannak, akiknek kritikus az állapota. Volt már olyan, hogy a biztonsági őröket kellett megkérni arra, hogy fogják vissza hozzátartozókat" – mondta el egy másik forrásunk.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés

hirdetés