Délelőtt 10 óra után feloszlott a köd, így helyreállt a forgalom a Liszt Ferenc-repülőtéren, a gépek várhatóan déltől már menetrend szerint közlekednek - mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs vezetője. A Ferihegyet is körülvevő köd miatt több repülőgép nem tudott fel-, illetve leszállni a repülőtéren, ezért néhány gép Bécsben landolt, vagy visszafordult, más járatok indulása pedig csúszik – mondta Hardy még csütörtök reggel. Közölte, hogy a kifutópályán 125 méterre csökkent a vízszintes látótávolság, ezért csak a pilóták felkészültsége, vagy a gépek műszerezettségének függvényében tudtak volna a repülőgépek leszállni.

A Ryanair és a WizzAir reggeli járatai még elindultak Budapestről, de a Lufthansa Münchenből érkező gépe már nem tudott landolni, ezért visszafordult. Az igazgató elmondta: a TNT és az UPS két teherszállító repülőgépe a köd miatt egy órán át várakozott a légtérben, de nem tudtak leszállni, ezért Bécsben landoltak. Hardy Mihály elmondta: a repülőtéren mínusz 1 Celsius-fok volt reggel, a pályák szárazak voltak, nem volt jegesedés, ráadásul az ilyenkor szokásos alacsony forgalomnak köszönhetően tíznél kevesebb járatot érintett a leállás – jegyezte meg.