Két elszenesedett holttestet találtak a tűzoltók Budapesten, a Bástya utcában. Kisdi Máté, a katasztrófavédelem szóvivője közölte, egy kétéves kislányt sikerült kimenteniük.

A Bástya utcában egy egyemeletes, régi bérház padlásföljárójában, egy kilenc négyzetméteres helyiségben találták meg a holttesteket és az életben lévő gyereket is. A tűz ebben a helyiségben keletkezett.

Jeneiné Rubovszky Csilla alpolgármester közleménye szerint a tűz egy részben önkormányzati, részben magántulajdonban lévő ház emeleti részén keletkezett. A ház üresen áll, egyetlen helyiségnek van bérlője, az áldozat illegális lakásfoglaló volt. Az első vizsgálatok eredményei szerint feltehetőleg a földszinti bérlő engedte be a házba, de erről sem az önkormányzatnak, sem a hatóságoknak nem adott tájékoztatást. Az életben maradt kislány az önkormányzat veszi gondozásba.