Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: az autó eddig még nem tisztázódott körülmények között ütötte el a 29 éves nőt a Fehérgyarmathoz közeli településen, Gacsályban. A balesetben  a helyszínen meghalt 29 éves nő mellett könnyebben megsérült az élettársa és a 14 éves fia is. A gépkocsit vezető 55 éves zajtai férfi feltehetően figyelmetlenségből eredően nem észlelte a gyalogosokat - emelte ki a vizsgálat eddigi megállapítását a főhadnagy.

Pápai György, az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi Regionális Szervezetének igazgató-főorvosának közlése szerint a terhességének kilencedik hónapjában lévő nő éppen orvosi vizsgálatra ment volna, amikor az autó elütötte. A helyszínre riasztott mentők életjeleket már nem találtak nála, a babát viszont kiemelték a méhéből, újraélesztették és ellátásra mentőhelikopterrel a mátészalkai kórházba vitték.

Vitkai Éva, a Nyíregyházi Kórház kommunikációs munkatársa elmondta: az elhunyt édesanya méhéből császármetszéssel kiemelt 38 hetes baba állapotát az újraélesztést végző mentőknek sikerült stabilizálni, s lélegeztetve előbb a mátészalkai, majd speciálisan felszerelt, újszülötteket ellátó mentőautóval végül a nyíregyházi kórház gyermekosztályára szállították. Az újszülött kislányt a kórház intenzív terápiás részlegén ápolják, az orvosok mindent megtesznek életben tartásáért - emelte ki.