horoszkóp

Négy éve történt gyilkosságot derítettek fel Egerben

MTI
2012.03.29. 17:54

Négy évvel a bűntény után derítettek fel egy gyilkosságot Egerben; az eddig ismeretlen tettes 2008-ban vert agyon egy 46 éves nőt - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője csütörtökön Egerben.

A gyanúsított azonos azzal a most 30 éves férfival, aki életfogytig tartó börtönbüntetését tölti, mert 2009-ben baltával agyonütött egy svájci nőt a Bács-Kiskun megyei Szankon - mondta Sasi Csaba a sajtótájékoztatón.

A nyomozás során régészek segítségével az egyik egri ház udvarán, egy betemetett kútba rejtve találták meg az áldozat holttestét; a bűntény szerdai rekonstruálása alkalmával a gyanúsított beismerő vallomást tett - fűzte hozzá.

Az áldozat lánya 2008 júniusában tett bejelentést édesanyja eltűnéséről, majd miután a rendőrök a törvényben meghatározott határidőig sem találták meg az asszonyt, lezárták az eljárást. Ugyanakkor az elmúlt évben felülvizsgálták az eltűnési ügyeket, s ekkor derült ki, hogy összefüggés lelhető fel a szanki gyilkos személye és a nő között. E. Tamás ugyanis közös portán lakott a nővel és annak férjével Egerben, a Vörösmarty úton.

A helyszíni vizsgálat során megtalálták a holttestet és a boncolás során kiderült, hogy a nő gyilkosság áldozatává vált. A gyanúsított a kihallgatása során elmondta, hogy kapcsolata volt az áldozat lányával, ám ezt az anya ellenezte, ezért haragos viszony alakult ki közöttük. A gyilkosságot ittasan követte el, állítása szerint az alkohol rendkívüli agresszivitást vált ki nála - idézte a gyanúsított vallomását a nyomozó.

A Szegedi Ítélőtábla 2010 októberében ítélte életfogytiglani szabadságvesztésre az akkor 28 éves férfit. A verdikt szerint E. Tamás akkor egy baltával tizenötször sújtott le áldozatára, majd 168 ezer forintnyi értéket zsákmányolt. A táblabíróság nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek a férfit, aki legkorábban harminc év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.