Egy tizenhatéves Suceva megyei lányt arra kényszerítettek, hogy Krétán árulja a testét – írja a manna.ro. A tinit öt másik fiatallal együtt csábították ki Görögországba, ahol nevelőnői és pincéri állást ajánlottak nekik – megérkezésük után viszont átadták őket az albán maffiának. A lányokat fehérneműre vetkőztették, és arra kényszerítették, hogy félmeztelenül kellessék magukat a bárpultnál. Kenyéren, vízen és paradicsomon éltek.

Az egyik lány tíz hónap után megszökött, és bejelentést tett a hatóságoknak, amiből kiderült: az emberkereskedők több mint százezer eurót kaszáltak rajtuk. Az ügyészség szerint a lányoknak több tucat klienst kellett kielégíteniük egyetlen nap alatt.

A 16 éves lánynak karácsony napján 176 férfival kellett közösülnie. Az emberkereskedők folyamatosan verték a lányokat, és azzal fenyegették meg őket, hogy megcsonkítják, ha nem engedelmeskednek. Két lányt végül kliensek mentettek meg maffiától, a Szervezettbűnözés- és Terrorelhárító Főosztálynak (DIICOT) pedig sikerült elkapnia és letartóztatnia azt a nőt, aki Krétára küldte az áldozatot.