A Fertőszentmiklósnál halálos balesetet szenvedett osztrák ejtőernyősnek egyik ernyője sem nyílt ki – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap reggel. Kocsis Tünde elmondta, hogy a helyi repülőtér vezetője előző este 6 órakor jelezte a rendőrségnek a szerencsétlenséget. A légügyi hatóság bevonásával folytatott vizsgálat jelenlegi állása szerint a 35 éves férfi 1200 méter magasságból hajtotta végre az ugrást, de a főernyője zsinórját valamiért nem tudta meghúzni. Mintegy 300 méteren rántotta meg a biztonsági ernyő kötelét, de az csak félig nyílt ki.
Blogok