Nyolc felnőtt és két gyermek megsérült, amikor két kisbusz és egy autó ütközött össze szombat este az 53-as főúton Pirtó határában - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Szabó Anita elmondta, hogy az 53-as úton, Pirtó belterületén előzésbe kezdett a személygépkocsi, majd a vezetője visszarántotta a kormányt és először egy szerb rendszámú kisbusznak ütközött, amely leszaladt az útról. Az autó az ütközés miatt a szemközti sávba sodródott, ahol egy magyar rendszámú kisbuszba rohant, amelyben két gyermek és hat felnőtt utazott.

Szabó Anita szerint a balesetet a személykocsit vezető, 25 éves ittas pírtói férfi okozta, aki a karambol után el akarta hagyni a helyszínt, de visszatartották. A baleset sérültjei közül hét embert már hazaengedtek, de két súlyos sérültet - egy 8 éves fiút és egy 43 éves nőt -, valamint a szerb kisbusz könnyebben sérült vezetőjét jelenleg is a kórházban ápolják. A személyautót vezető férfi ellen a rendőrség - szabadlábon hagyása mellett - súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés miatt indított eljárást. A baleset miatt a főút érintett szakaszát lezárták, de a forgalom kerülő úton megindult.