A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán külön nyomozócsoport folytat nyomozást, egyelőre ismeretlen tettes ellen, Bándy Kata pszichológus meggyilkolása ügyében – írja a police.hu. Bándy holttestét szerdán azonosították Pécsett, a Délibáb utcához közeli bokros területen, otthona közelében. Az elsődleges adatok szerint a nőt megölték, a pontos körülményeket igazságügyi orvosszakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség.

A pecsma.hu értesülései szerint egy középkorú férfit gyanúsítanak a gyilkossággal (egy kommentelő szerint pedig Bándy „Pécs legvitatottabb részén" ment hazafelé). Arról is voltak sajtóértesülések, hogy a gyilkos halála előtt fojtogathatta, esetleg megerőszakolhatta a fiatal nőt, akinek felsőtestét rongyokkal takarták le, alul azonban semmi sem fedte, amikor megtalálták. A rendőrség egyik információt sem erősítette meg. A Pécsi STOP úgy tudja, az elhunyt koponyaalapi törést is szenvedett.

A Dunántúli Napló értesülései szerint egy budapesti nyomozó, Kovács Lajos is bekapcsolódik a nyomozásba. A korábban számos felderítetlen ügy megoldásában közreműködött, nyugalmazott ezredes tanácsadóként segíti a rendőrség munkáját. A bama,hu úgy tudja, a meggyilkolt fiatal nő utolsó barátja teljes mértékben tisztázta magát, a nyomozók kizárták, hogy bármi köze lenne a történtekhez.


View Bándy Kata eltűnésének részletei in a larger map

Az Országos Rendőr-Főkapitányság egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki segít kézre keríteni Bándy Kata gyilkosát. „A rendelkezésre álló információk szerint Bándy Kata 2012.07.08-án 02.00 órakor Pécsett, a Nagy Jenő utcai sörözőtől gyalogosan, egyedül indult hazafelé, de az otthonába már nem ért. [...] A rendőrség kéri, hogy aki az eltűnés idejében, helyén, valamint a megtalálás helyén, illetve a kettő közötti útvonalon bármilyen gyanús körülményt észlelt, esetleg az elkövető személyéről, vagy az elkövetésről érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán (Pécs, Vargha D. u. 1.) illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó számok valamelyikén" – idézik a közleményt. A pecsma.hu tájékoztatása szerint a Facebookon ezt követően alakult egy csoport, ami megduplázná a rendőrség által felajánlott nyomravezetői díjat.

A Bors úgy tudja, a rendőrök egy fotóval érdeklődnek az elhunyt lakhelyének közelében. Bándy édesapja a napilapnak elmondta, ő is látta a képet, de nem tudja, kit ábrázol. A Blikk értesülései szerint Bándy volt barátja poligráfos vizsgálatot kért maga ellen, amely megerősítette állítását – hogy nem ő a gyilkos. Elképzelhető, hogy a tettes máshol ölte meg a pszichológust, és autóval vitte holttestét a helyszínre.

Az esti órákban csendben emlékeztek a lányra barátai, ismerősei és családtagjai, írja a pecsma.hu. Az emlékezők mécseseket gyújtottak és az elhunyt lány portréját is kihelyezték. A gyilkosság helyszínét több helyi lakos is felkereste, többen a kegyeltüket leróni mentek oda, mások pedig nyomokat kerestek a rendőrség számára. A lap munkatársának a lány volt barátja azt mondta, szerinte csak olyan lehetett az elkövető, aki nem ismerte a lányt, Bándy Katát ugyanis mindenki nagyon szerette.