Elfogtak a rendőrök egy 18 éves fiatalembert, aki a gyanú szerint megszúrt egy férfit kedden éjszaka a főváros IV. kerületében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján. Kedden 23 óra után a IV. kerületi Bőröndös utcában szúrták meg a 23 éves budapesti férfit, aki életveszélyes sérülést szenvedett. A sértett a Káposztásmegyeri Rendőrőrsön kért segítséget, ahol – látva az állapotát – azonnal mentőt hívtak hozzá. A rendőrök a nyomozás során eljutottak egy 18 éves, a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalemberhez. A feltételezett támadót a XV. kerületi Acsa utcában elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Őt életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítják.

Monoron is késelés történt a héten, a késelőt elfogták azóta. A bíróság pénteken elrendelte egy 21 éves férfi előzetes letartóztatását, aki kedden életveszélyesen megsebesített késsel egy férfit Monoron – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Vattayné Székely Noémi elmondta: a rendőrség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítványozta H. A. R. előzetes letartóztatását. A rendőrség csütörtökön közölte honlapján: egy 21 éves és egy 26 éves férfi keveredett vitába Monor egyik utcájában, a veszekedés verekedéssé fajult, amelynek során a fiatalabb H. A. R.  késsel olyan súlyos sérüléseket okozott P. N.-nek, hogy a férfit életveszélyes állapotban kellett kórházba szállítani.

A tanú- és a gyanúsítotti kihallgatások során a nyomozók megállapították, hogy a két férfi azért veszekedett, mert P. N. több évig volt szerelmi kapcsolatban egy 16 éves lánnyal, aki szakított vele, és jelenleg H. A. R. párja. A Monori Rendőrkapitányság munkatársai járőrszolgálatuk közben figyeltek fel a veszekedésre, és a dulakodók szétválasztása közben fedezték fel, hogy egyikük szúrt sérülések miatt erősen vérzik.