A pécsi rendőrpszichológus gyilkossági ügyében érdekes szál, hogy a gyanúsított P. Lászlónak az elkövetés időpontjában elzárását kellett volna töltenie, így sokakban felmerült, hogy a gyilkosság, amennyiben bebizonyosodik, hogy P. László az elkövető, áttételesen akár a rendőrség hibájából is bekövetkezhetett. Ezt tisztázta most a rendőrség a honlapján megjelentetett közleménnyel. "P. Lászlót egy 2010. augusztus 3-án és egy 2010. október 4-én elkövetett engedély nélküli vezetés és érvényes gépjármű-felelősségbiztosítás nélküli vezetés szabálysértése miatt a szabálysértési hatóság 40.000 forint pénzbírság büntetéssel sújtotta és 10 hónap időtartamra a járművezetéstől eltiltotta. A pénzbírságot nem fizette meg, ezért azt a bíróság 2012. április 10-én keltezett jogerős végzésével 20 nap elzárásra változtatta át. P. Lászlónak a szabálysértési hatóság felhívása alapján 2012. július 2-án kellett jelentkeznie a kijelölt büntetés-végrehajtási intézetnél az elzárás letöltésére, amit elmulasztott. Az irányadó jogi szabályozás szerint a jelentkezés kijelölt időpontját követő nyolc nap eredménytelen elteltét követően, ügyészi jóváhagyással kerülhet sor elővezetés elrendelésére. P. László szabálysértési ügyében az elzárás megkezdésének kikényszerítése érdekében a rendőrség szabálysértési hatóságának az emberölés elkövetésének időpontjáig intézkedési jogosultsága, illetve kötelezettsége nem volt" – közölte a rendőrség a honlapján.