horoszkóp

Hamisan vádolt erőszakkal egy lány Nógrád megyében

MTI
2012.07.23. 21:41

A hatóság félrevezetése miatt eljárás indult egy 16 éves Nógrád megyei lány ellen, aki erőszakos közösüléssel vádolta alkalmi ismerősét - közölte a rendőrség hétfőn. Az MTI úgy tudja, egy internetes közösségi oldalon tüntetés szerveződik, mert az a hír terjedt el, hogy az erőszakot egy, a balassagyarmati közösségi szálláson élő férfi követte el. Medve Judit, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese nyilatkozatban közölte: a 16 éves K. Boglárka július 8-án a szüleivel jelent meg a balassagyarmati rendőrkapitányságon, ahol feljelentést tett, mondván, alkalmi ismerőse egy közeli faluban található családi házban néhány nappal korábban megerőszakolta. A büntetőeljárás során a tárgyi bizonyítékok, az igazságügyi orvosszakértői vélemény és a tanúvallomások nem támasztották alá a lány által elmondottakat - írta a sajtóügyeletes. A lány két nappal később tett újabb vallomásában már azt mondta, nem követtek el sérelmére erőszakos közösülést, ezt azért találta ki, hogy szüleinek magyarázatot adjon arra, amiért több napig távol maradt otthonról. Medve Judit közlése szerint az ügyet átvevő pásztói rendőrkapitányság megszüntette a nyomozást, ezzel párhuzamosan hatóság félrevezetésnek bűncselekménye miatt eljárást indított a lány ellen. Az MTI úgy tudja, hogy a 16 éves lány egy, a balassagyarmati közösségi szálláson élő férfit vádolt meg erőszakkal. A Balassagyarmaton elterjedt hírek hatására szombat este Polgári összefogás a balassagyarmati idegenszálló ellen nevű csoport alakult az egyik közösségi oldalon, amely jelzi, folyamatban van a tüntetés szervezése, "hogy együtt védhessük meg Balassagyarmatot az ide betelepített garázda idegenektől".