horoszkóp

Megölhették a leégett gyöngyösi lakásban talált férfit

MTI
2012.07.28. 14:03

Gyilkosság áldozata lett az az idős férfi, akit holtan találtak lakástűz oltása közben a tűzoltók pénteken Gyöngyösön. Az ügyben három embert őrizetbe vettek – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton. Soltész Bálint elmondta: a tűzesetet követő vizsgálat megállapította, hogy a házban egyedül élő 81 éves férfi bűncselekmény áldozata lett. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság és a gyöngyösi rendőrkapitányság munkatársai gyors nyomozati munkával a bűncselekményt követő 18. órában három helyi lakost állítottak elő.

A szóvivő szerint éjszaka kihallgatták a 16 éves fiút, a 21 éves férfit és a 22 éves nőt, akik ellen – bűnügyi őrizetbe vételük mellett – emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség, továbbá indítványozta az előzetes letartóztatásuk elrendelését. Gyöngyösön pénteken hajnalban keletkezett tűz egy Gyöngyöspatak úti családi ház szobájában és tetőterében.