Két gránátot találtak szombat délután a Duna budapesti szakaszán, a robbanótesteket elszállítják a helyszínről; az eset miatt egy időre két szállodahajó összesen mintegy száz vendégét is ki kellett költöztetni – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.

Várkonyi Melinda elmondta: a robbanótestek – egy 7,5 centiméteres német páncélgránát és egy 4 centiméteres magyar repeszgránát – a Belgrád rakparton lévő 8-as számú hajókikötőnél kerültek a felszínre a Duna alacsony vízállása miatt. A kiérkező tűzszerészek megállapították, hogy mindkét gránát szállítható állapotban van, ezért azokat elviszik a helyszínről, később pedig megsemmisítik. A történtek miatt két fővárosi szállodahajó összesen mintegy száz vendégének egy rövid időre el kellett hagynia szobáját, ők azonban azóta már visszatérhettek a hajókra – közölte a tűzszerész ezred kommunikációs tisztje.