Kiszabadították a Szíriában augusztus közepén elrabolt három magyar állampolgárt - jelentette be Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója szombaton egy kőszegi rendezvényen.

Mindhárman jól és biztonságban vannak, és pár órán belül elindulhatnak Magyarországra, de ehhez még rengeteg szervezés kell, mert elég nagy a káosz. Hajdu egy kerekasztal-beszélgetés közben kapta telefonon a hírét, a Tranzit - Fesztivál a határon közéleti rendezvényen.

A kiszabadításról és a három magyarról további részleteket nem közöl, csak azt tudni, hogy a korábban elrabolt másik két magyarról nincsenek újabb információk.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnökének tájékoztatása szerint augusztus 13-án délelőtt, Damaszkusz külvárosában fegyveresek megállítottak egy gépkocsit, majd annak utasait - három magyar és három szír állampolgárt - elrabolták. Mindhárom 40 év körüli magyar férfi korábban rendőr volt, a rendőrség különböző szakmai területein teljesítettek szolgálatot, és évekkel ezelőtt leszereltek. Őket találták meg most - akiket még keresnek, azokat április végén hurcolták el, az ország északkeleti részén, egy cég telephelyéről. Róluk azóta nincs hír.

A Szíriában kialakult rossz biztonsági helyzet, valamint "a sorozatos emberrablások" miatt a Külügyminisztérium augusztus 15-én ismételten és nyomatékkal kérte a magyarokat, hogy ne utazzanak az országba, illetve az esetlegesen még ott tartózkodók haladéktalanul hagyják el Szíriát.