Hat embercsempészt és három migránst fogtak el két akcióban szerdára virradóra a Győr megyei rendőrök. Kálmán Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt közölte az MTI-vel: a határnál figyeltek fel a határrendészek éjjel négy afgán fiatalra, akik láthatóan próbálták elkerülni az ellenőrzést. Mint kiderült, csupán egyiküknek voltak érvényes iratai, a többiek a szentesi gyermekotthonból szöktek meg, hogy dokumentumokkal rendelkező társuk Bécsbe segítse őket. Ellenük tiltott határátlépés kísérlete miatt, míg az őket Ausztriába juttatni szándékozó társukkal szemben embercsempészés bűntette miatt indult eljárás.

Hajnalban három, szorosan egymás mögött, Győr irányába haladó jármű keltette fel a mosonmagyaróvári határrendészek figyelmét. A szerb rendszámú járműveket Győr belvárosában állították meg. Mivel mindhárom kocsi padozatán vizes palackok nyomait fedezték fel, ami egyértelműen embercsempészésre utalt, felvették a kapcsolatot az osztrák szervekkel, azok jelezték: Pamhagen közelében egy 12 tagú illegális migránscsoportot fogtak el. Az öt szerb férfi közül hárman a kérdések és bizonyítékok hatására a helyszínen elismerték, hogy embereket vittek Ausztriába, két társuk az előállításuk után tett részletes, beismerő vallomást. Ellenük embercsempészés bűntette miatt indult nyomozás.