Egy telefonbolt eladói és vevői verekedtek össze a XV. kerületi bevásárlóközpontban szerda kora délután – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A Velvet úgy tudja, a dulakodás helyszíne az újpalotai, Szentmihályi úti Pólus Center volt.

A BRFK szerint egy korábbi adásvétel miatt estek egymásnak az eladók és vevők. Egy ember súlyosan, egy pedig könnyebben sérült meg a verekedésben. A kiérkező járőrök a helyszínen három embert, menekülés közben négy embert fogtak el, később még egy főt kézre kerítettek. Közben munkatársunk szerint legkevesebb tíz rendőrautó jelent meg a helyszínen.


Nagyobb térképre váltás

A XV. Kerületi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság, illetve felfegyverkezve elkövetett garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást.