A rendőrséggel együtt keresi eltűnt fiát egy magyar férfi Skóciában

2012.09.22. 18:08 -

Skóciába utazott annak a 27 éves férfinak az apja, aki a múlt héten tűnt el, amikor túrázni indult az egyébként is gyéren lakott Lewis-szigetre, tájékoztatta a helyi rendőrség a Grough.co.uk-t. A Blikk információi szerint Gádor Tamás már két hónapja járta egyedül a brit szigeteket, amikor vasárnap jelezte családjának, hogy elmegy egy éjszakára sátrazni a Lewis-sziget elhagyatott részére. A férfi nem érkezett vissza másnap este a szálláshelyre –ahol személyes tárgyait és kameráját is hagyta, írja az MTI –, és azóta életjelet sem adott magáról. A férfi a szerdai járattal érkezett volna Budapeste, ám családja hiába várta, a helyi rendőrség azonban annak sem találta nyomát, hogy elhagyta volna a szigetet. A hebridáki rendőrség szóvivője a lapnak úgy nyilatkozott, korai lenne még spekulálni a férfi sorsát illetően, ők most azon vannak, hogy kiderítsék, merre indult, és természetesen átkutatják a szigetet. A Blikknek a férfi nővére azt mondta, öccse még sohasem tűnt el így szó nélkül, ezért is aggódnak különösen, főleg, hogy a szigeten az időjárás akár a fagypont közelébe is süllyedhet. A Velvet úgy tudja, a fiatal férfit most már ismerősei is keresik a Facebookon, és értesüléseink szerint a nővére is az apja után tervez utazni, hogy segítse a rendőrség munkáját. A 27 éves férfi andragógiát tanul egy budapesti egyetemen, de elvégezte a Magyar Színház akadémiáját is, majd több kisebb darabban is játszott.

Az MTI azt írja, a férfi nővére arról tájékoztatta őket, hogy a helyi rendőrség csak szombaton kezdte meg a helikopteres keresést. "Nagyon nagy szigetről van szó, így nem tudják, hogy hol keressék. A helyi lakosságban bízunk, (abban), hogy valaki látta, felvette, esetleg útbaigazította vasárnap, így szűkebb területen lehetne keresni" – mondta a nővére az MTI-nek.