Ópiát-és morfinszármazékokat találtak a 34 éves osztrák Thomas B. vérében, aki tegnap elgázolta Kenéz Imre törzszászlóst – írja a Délmagyar. Farkas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség sajtószóvivője  közölte, az elkövető kábítószeres befolyásoltság alatt követte el a bűncselekményt. A nyomozók egész éjszaka dolgoztak az apátfalvi gázolás helyszínén, minden járművet átvizsgáltak. Mint kiderült, az egyik Hummer vezetője lefilmezte a gázolást, a felvételt a nyomozók lefoglalták.

Az osztrák gyanúsított még nincs kihallgatható állapotban, előzetes letartóztatását később indítványozza az ügyészség. Hivatalos személy ellen elkövetett bűncselekmény miatt akár életfogytiglant is kaphat az osztrák férfi.

Az MTI eközben arról tudósít: Kenéz Imre rendőr törzszászlóst hősi halottá nyilvánították, Pintér Sándor belügyminiszter posztumusz rendőr hadnaggyá nevezte ki. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleményben hangsúlyozta, hogy osztoznak a család fájdalmában, és a szervezet valamennyi épületére kitűzik a fekete zászlót.

Kenéz Imre a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának forgalomellenőrző alosztályán dolgozott.

Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön a helyszínen elmondta, hogy a rendőrök 12:45-kor közlekedési ellenőrzést végezve akartak megállítani négy terepjárót. Az egyik Hummer vezetője azonban megpróbált elmenekülni. Egy motoros rendőr - mint utóbb kiderült, Kenéz Imre - utána indult, megelőzte, és meg akarta állítani a Hummert, a terepjáró azonban elütötte őt. A rendőr olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás közben meghalt.