Hosszú ideje sejteni lehetett, hogy a négy embert elgázoló M. Ákos előbb-utóbb tevőleges résztvevője lesz egy közlekedési balesetnek. Ahogy az a sajtóban is megjelent, a 28 éves férfi sűrűn vezetett ittas állapotban, és ezt a megkérdezett helyiek is megerősítették a Velvet riporterének hétfőn.

Beszélni a tragikus eseményről kevesen akartak, a Faház nevű sörözőből – ahonnan a részeg férfit vasárnap este a barátai hazatámogatták – is kitessékeltek minket. A gyertyákkal, virágokkal, koszorúkkal telehintett baleseti helyszínnél egy arra sétáló lány azonban elmondta, ő ismerte az egyik áldozatot, L. Eriket, akivel együtt táncolt volna a szalagavatón. Ők szomszédok is voltak.

A Hajnóczy utca érintett szakaszán egyébként nem mindig működik a közvilágítás – tette hozzá a lány, aki szerint ezért a balesetet okozó férfi sem láthatta feltétlen az áldozatokat. A községháza munkatársai elmondták, a rendőrség kivilágított útszakaszként kezelte a baleset helyszínét, így nem valószínű, hogy akkor nem égtek volna az utcai lámpák.

A nevét nem vállaló lány elmondta még, a másik áldozat, J. Gergely a németországi Észak-Rajna–Vesztfáliában dolgozott, egy kézsérülés miatt jött csak haza néhány napra. A gázolóról megtudtuk, "vízügyes volt" és egy céges kocsival gázolt. Egy helyi férfi is nyilatkozott, ő állította, M. Ákos agresszív volt, ha ivott, ezért nem is tudták sose lebeszélni az ittas vezetésről. Hozzátette, hiába volt járda, ha nem az úton, hanem ott sétáltak volna a férfiak haza, a gázoló "akkor is elkapja legalább az egyiket". A megszólaló is jóbarátja volt L. Eriknek, együtt néptáncoltak.

Ellátogattunk a falu Újtelep nevű részén, annak is az utolsó utcájában álló takaros házukhoz is, azonban nem volt otthon senki. Később kiderült, a család látogatóba ment a kecskeméti Nyíri úti kórházba. Munkatársunk itt találkozott a gázoló sérült öccsével, M. Áronnal is, aki nem kívánt nyilatkozni. Első pillantásra már jobban van, mankóval tud járni.

Vasárnapra virradóra az említett M. Ákos ittasan autóba ült, miután barátai hazatámogatták a sörözőből. A dunaegyházai Hajnóczy úton hazafelé tartó barátai közé hajtott. Az elgázoltak közül két ember, J. Gergely és B. Zoltán helyszínen életét vesztette, míg L. Erik életveszélyes állapotban került kórházba, nála azóta beállt az agyhalál állapota. M. Ákos öccse is súlyos sérülésekkel (lábszártöréssel) került a Bács-Kiskun Megyei Kórházba, Kecskemétre, de ő már jobban van.