horoszkóp

Szombaton temetik Kaposváron a felsőmocsoládi kisfiút

MTI
2012.11.06. 20:06

Szombat délután Kaposváron, a Keleti temetőben vesznek végső búcsút Szita Bencétől, a múlt hétfőn eltűnt, majd szombaton holtan megtalált 11 éves felsőmocsoládi kisfiútól. Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek kedd este azt is elmondta, mivel a kisfiú családja arról tájékoztatta őket, hogy nagyon sokan jelezték részvételi szándékukat, arra kérték a rendőrséget, hogy legyenek a segítségükre a forgalomirányításban. Hozzátette: a temető parkolójában száz autónak tudnak helyet biztosítani. A sírkertbe három bejáraton is be lehet majd menni.Az ügyvezető szerint legkevesebb ezren vesznek majd részt a temetésen, ezért minden kollégája ott lesz, hogy segítsen.

A rendőrség Bence nevelőapjának volt élettársát, a 47 éves P. Erikát és két kaposvári hajléktalant, az 57 éves B. Józsefet és a 41 éves K. Józsefet gyanúsítja az előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkossággal. A Kaposvári Törvényszék vasárnap mindhármukat előzetes letartóztatásba helyezte. P. Erika először tagadta a bűncselekmény elkövetését, kedden azonban kirendelt ügyvédje, Berlik Zoltán tájékoztatása szerint részletes, a saját bűnösségére vonatkozóan is teljes, feltáró vallomást tett. Arról az ügyvéd nem kívánt nyilatkozni, hogy a nő az esetleges felbujtói szerepét ismerte be, vagy azt, hogy ő követte el a gyilkosságot.