Fegyveres kommandósok kíséretében, erős rendőri biztosítás mellett vitték helyszíni kihallgatásra csütörtök délelőtt a Szita Bence meggyilkolása ügyében bűnsegédlettel meggyanúsított K. Józsefet.

A 41 éves férfit a Sántos melletti erdőbe vitték, ahol múlt szombaton megtalálták a 11 éves fiú holttestét. Tóth Balázs kirendelt ügyvéd a csütörtöki, többórás helyszíni kihallgatás után elmondta: védence részletesen beszélt a történtekről, vallomásában továbbra is azt állítva, hogy fenyegetés és kényszerítés hatására vett részt a bűncselekmény elkövetésében.

K. József azt mondta, B. József egy késsel kényszerítette arra, hogy megássa a fiú sírját. Arról, hogy a két másik gyanúsítottnak milyen szerepe volt a gyerek halálában, nem nyilatkozott, mert azt állítja, nem volt ott, nem is látta. Azt sem állította, hogy P. Erika pénzt ígért volna a gyilkosságért.

Tóth Balázs közölte: ha a hatóságok előtt megáll védencének azon állítása, hogy fenyegetés és kényszer alatt vett részt bűnsegédként a gyilkosságban, akkor ez a büntethetőséget is kizárja. Tulajdonképpen a védekezésének "ez az alfája és az ómegája" - jegyezte meg az ügyvéd. Arról, hogy azon a helyszínen is kihallgatják-e majd védencét, ahol másodjára temették el a fiú holttestét, nem tudott nyilatkozni. Azt mondta, ez a nyomozóhatóságtól függ.

Berlik Zoltán, P. Erika kirendelt ügyvédje csütörtökön azt mondta: a héten már nem hallgatják ki a védencét, az elmeorvosi szakértői vizsgálatra azonban elképzelhető, hogy sor kerül, ám ennek nem várható gyors eredménye.

A harmadik gyanúsított, a néhány héttel ezelőtt fegyházból szabadult B. József kirendelt ügyvédje, Picz Péter az annyit közölt: a védence tett már vallomást, de arról, hogy mit mondott, nem nyilatkozik.

Mindhárom gyanúsított vasárnap óta előzetesben van. P. Erika előbb tagadta, hogy bármi köze lett volna a gyilkossághoz, majd kedden a saját bűnösségére vonatkozóan is teljes, feltáró vallomást tett. Arról azonban az ügyvédje nem kívánt nyilatkozni, hogy az esetleges felbujtói szerepét ismerte be, vagy azt, hogy ő követte el a gyilkosságot.