horoszkóp

Ketten sérültek meg a borsodi ötös karambolban

MTI
2012.11.20. 11:40

Öt autó ütközött Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 37-es főúton, az újharangodi elágazás közelében, két gyermeket kórházba szállítottak, teljes az útzár – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Dobi Tamás elmondta: az elágazás közelében Miskolc irányába a ködös időben előzés közben három autó összeütközött. Egy autós miután észrevette a balesetet, leállt, majd egy újabb baleset történt, ugyanis ennek az autónak egy újabb jármű ütközött. A balesetekben két gyermek sérült meg, akiket a mentők kórházba szállítottak, sérülésük fokáról a szóvivőnek nem volt információja. A helyszínelés ideje alatt teljes útzár van érvényben ezen a szakaszon – tette hozzá.