horoszkóp

Kirúgott cégvezető lövöldözött Zólyomban, hárman meghaltak

2012.11.22. 10:47

Lövöldözés volt egy zólyomi gépipari vállalat adminisztratív épületében csütörtök reggel, valamivel nyolc óra után. Hárman meghaltak, további hét ember megsérült - számolt be a hírről a Novy Cas. A gyanúsítottat, a cég korábbi vezetőjét, elfogta a rendőrség, közölte a lappal Jana Vrbická besztercebányai rendőrszóvivő. "A helyszínen kint vannak a mentők, három ember halt meg” – erősítette meg Boris Chmel a mentőszolgálat szóvivője az információkat a lapnak. A bűnügyről a TASR közszolgálati hírügynökség az üzem egyik - nevének elhallgatásához ragaszkodó - alkalmazottjának közlésére hivatkozva azt írta: a vállalat nemrégiben elbocsátott ügyvezetője ment be reggel a céghez, majd fegyvert rántott, és három embert lelőtt. A tettest a helyszínen letartóztatta a rendőrség, írja az MTI.

Marián Slobodník besztercebányai kerületi rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint a tragédia azután történt, hogy Ivan H., a vállalat volt ügyvezető igazgatója reggel bement a céghez, és ott - egyelőre tisztázatlan körülmények között - összeveszett a vállalat három új vezető alkalmazottjával, majd fegyvert rántott, és mindhárom férfit lelőtte.

A történtekről az egyik áldozat - a lövöldözés idején a szomszéd irodában tartózkodó - felesége értesítette a rendőrséget és a mentőket. A helyszínre érkező mentők mindhárom férfi esetében már csak a halál beálltát tudták megállapítani - közölte az esettel kapcsolatban a mentőszolgálat.
A tettes, aki legálisan tartott fegyverével követte el tettét, a helyszínen várta meg a rendőrség kiérkezését, és nem tanúsított ellenállást letartóztatásakor. Az elkövető 10 évig volt a cég ügyvezető igazgatója, egészen idén februárig, amikor elbocsátották. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség úgy tudja, hogy a veszekedés, majd az azt követő hármas gyilkosság hátterében az elkövető és az áldozatok közötti anyagi vita állhatott.