horoszkóp

Rendőrnő lőtt meg egy fenyegetőző rabot

MTI
2012.12.10. 15:27

Meglőtt egy rendőrnő egy fogva tartott férfit, aki elvette társa fegyverét hétfőn Mende és Sülysáp között – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője. Kállai Gábor elmondta, a férfit egy járőrkocsiban vitték, amikor az megszerezte a mellette ülő rendőr fegyverét, és azzal a rendőrnőre támadt. Hozzátette, a rendőrnő kétszer deréktájon lőtte a fogvatartottat.

A férfi az elsődleges információk szerint súlyos, de nem életveszélyes állapotban van, mentőhelikopterrel kórházba vitték. Fegyveresen elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak miatt eljárás indult ellene – mondta Kállai Gábor.

A rendelkezésre álló adatok szerint a fogvatartottat Nagykátára akarták szállítani a járőrkocsival. A férfi egy kísérő rendőr mellett, a hátsó ülésen utazott, a járművet egy rendőrnő vezette. Mende és Sülysáp között, Mendétől körülbelül 3 kilométerre a fogvatartott eddig tisztázatlan módon megszerezte a mellette ülő rendőr fegyverét, majd azt ráfogta a sofőrre. Fenyegetőzni kezdett, illetve követelte, hogy álljanak meg.


Nagyobb térképre váltás

A rendőrnő megállította az autót, azt követően pedig két lövéssel "harcképtelenné tette" a fenyegetőző férfit, akit deréktájon értek a lövések. Úgy tudni, hogy sérülése súlyos, de nem életveszélyes – tette hozzá a szóvivő. A támadás, valamint a lövések leadásának körülményeit nagy erőkkel vizsgálják, a tanúk kihallgatása is megkezdődött, így pontosabb tájékoztatás későbbre várható – mondta Kállai Gábor.

15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft