Előzetes letartóztatásba helyezték csütörtökön azt a 39 éves férfit, akit az október 29-ei, győri gyilkossággal gyanúsítanak - közölte Károlyi Zoltán alezredes, a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A férfi, P. Ferenc egy 23 éves lányt gyilkolt meg, ezután két hónapig bujkált. Hétfő éjjel fogták el, ekkor kihallgatták. Beismerte, hogy indulatból bántalmazta, majd megfojtotta a zalaegerszegi lányt annak győri albérleti lakásában. Azért dühödött fel a lány ellen, mert későbbi áldozata megszaktotta vele a kapcsolatot, miután az utóbbi egy-másfél évben a férfi több millió forintját közösen elköltötték.

A gyanúsítottat rögzítette a ház biztonsági kamerája, ebből kiderült, hogy a bűncselekmény idején az áldozat albérletében tartózkodott, így elfogatóparancsot adtak ki ellene. A férfi azóta lépcsőházakban húzta meg magát. Nincstelenné lett, miután az ingatlanja eladásából származó pénze elfogyott. December 24-én gyalog indult a Szigetközbe, egyik ismerősét akarta meglátogatni, akkor fogták el.

A házkutatás során a lány albérletében megtalálták a kötelet, amellyel P. Ferenc - állítása szerint - öngyilkosságot akart elkövetni, végül ettől a szándékától elállt. A bűncselekményt követően az éjszakát áldozata otthonában töltötte. A férfi ellen emberölés megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.  A lány holttestére a bűncselekmény utáni nap reggelén Zalaegerszegről Győrbe érkező vőlegénye talált rá. A rendőrséget ő értesítette.