horoszkóp

Megerőszakoltak egy tinilányt - videón nevetik ki

2013.01.05. 13:42 Módosítva: 2013-01-05 13:45:42

Két középiskolás fiú ellen indult eljárás az ohioi Steubenville-ben még 2012 augusztusában, miután egy buliban mindketten megerőszakoltak egy öntudatlan állapotban levő tinilányt, akit előtte be is drogoztak. Mindkét elkövető, Trent Mays és Ma'lik Richmond is 16 éves, áldozatuk szintén ennyi idős.

A New York Times információi szerint a lány már korán elkezdett inni, és később már beszélni is alig tudott. A buliban mindenki kinevette és kigúnyolta őt, és ujjongtak, mikor a Steubenville-i középiskola egy baseball játékosa levizelte őt. Két órával ezután cipelte ki a házból Mays és Richmond a lányt, aki akkor már nem volt magánál. Az egyik iskolai futballjátékos házába vitték, aki most szemtanúként vesz részt a tárgyalásokon. Ezután egy autó hátsó ülésén levideózták, ahogy Mays lehúzta a lány felsőjét, majd megujjazta őt. A zavaros történet szerint még egy másik partin is résztvettek, ahol a lány teljesen öntudatlanul, mozdulatlanul és meztelenül feküdt a földön. Ekkor Richmond volt az, aki ujjával megbecstelenítette a lányt. Másnap reggel a 16 éves áldozat úgy ébredt fel, hogy fogalma sem volt arról, mi történt vele az éjszaka, viszont a róla készült fotók és videók már mindenhol ott voltak az interneten.

A botrányos ügy miatt az Anonymus csoport december 29-én tüntetést szervezett Steubenville-ben. Azóta pedig egy videó is megjelent a neten, amin a steubenville-i középiskola egyik 18 éves diákja, Michael Colin Nodianos nevet a megerőszakolt tinilányon, akit valamiért folyamatosan "halott lány"-ként emleget. A videóban azon nevet, hogy a barátai rengetegszer megerőszakolták a teljesen öntudatlan állapotban lévő lányt. Olyan részleteket is elmond, amiről a New York Times is beszámolt, hogy levizelték őt az utcán. Szerinte a lány "halottabb volt, mint Obi-Wan Kenobi, miután Darth Vader levágta a fejét."

A Buzzfeed információi szerint az ügy tárgyalása idén február 13-án lesz.