Hét embert, közöttük egy rendőrt gyanúsítanak a szegedi Smaragd Ékszerüzletben tavaly elkövetett lopással kapcsolatban. Az eltulajdonított több mint százmillió forint értékből mintegy 14 millió forintnyi ékszer, félmillió forint és tízezer euró került elő – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója hétfőn Szegeden. Urbán Zoltán felidézte, hogy 2012. október 20-23. között az ékszerüzlet alatti pince födémjét bontották meg a tettesek, majd kivágták a páncélszekrény alját, és ékszert, valamint készpénzt vittek el. Már augusztusban megkísérelték végrehajtani a rablást, de akkor nem jártak sikerrel.

A gyanúsítottak közül ötöt egy időben, összehangolt akcióban fogott el a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ mintegy 80 munkatársa a Békés megyei rendőrök segítségével január 4-én Pusztaszeren, az M5-ös autópályán, illetve Szegeden és Budapesten. A hét gyanúsítottból kettőt – akik betörtek az ékszerüzletbe – már korábban előzetes letartóztatásba helyeztek, a most elfogottak közül négyen szintén előzetesbe kerültek, egy ember házi őrizetben van.

A rendőrség három embert orgazdasággal, egyet az augusztusban sikertelenül végződött bűncselekménnyel, míg egy másikat bűnsegédlettel gyanúsít. A gyanúsítottak között egy rendőr is van, akit orgazdasággal gyanúsítanak, illetve egy német állampolgár, aki hazájában szintén ékszerüzletet működtet. A betörés elkövetői lopásra specializálódtak, a Tolna megyei Tamásiban júliusban elkövetett 8,2 millió forintos ügyben is érintettek. Emellett a szegedi ékszerüzlet ellen augusztusban elkövetett lopási kísérlettel is gyanúsítják őket, így három ügyben kell felelniük – tette hozzá az alezredes. Az elkövetők részleges beismerő vallomást tettek.