A hétvégén mind a 46 áldozatot kiásták és azonosították abban a délnyugat-kínai Jünnan tartományi hegyvidéki faluban, ahol pénteken reggel földcsuszamlás temetett maga alá 16 lakóházat. Kaopo faluban 27 felnőtt és 19 gyermek halt meg, két embert kórházba szállítottak, de sérülésük nem életveszélyes - számoltak be a helyzetről a helyi illetékesek.

A sár és a sziklatörmelék mennyisége elérte a 210 ezer köbmétert. A mentésben több mint 1100-an vettek részt fagypont alatti hidegben. A híradások az anyagi veszteséget 45,5 millió jüanra (1,63 milliárd forint) teszik, mivel a katasztrófa során a házak és egyéb ingóságok mellett haszonállatok pusztultak el, termőföldek károsodtak, utak és távközlési berendezések rongálódtak meg. A hegyoldal leomlásának okaként a szakemberek a hetek óta tartó esőzéseket és a havazást, valamint a múlt év szeptemberi földrengést feltételezik. A szomszédos megyében a földrengés következtében 81-en vesztették életüket, míg egy hónappal később egy földcsuszamlás 18 diák és egy felnőtt halálát okozta.

A megyei vezetés közölte, hogy az elhunytak családtagjai minden egyes áldozat után 20 ezer jüan (mintegy 700 ezer forint) kártérítést kapnak. A helyreállítási munkálatokhoz, az újépítkezésekhez 11 millió jüant (392 millió forint) különítenek el több tartományi forrásból.
A regionális vezetés ugyanis úgy döntött, hogy a csaknem 630 lelkes falu teljes lakosságát, 136 háztartását hamarosan elköltöztetik. Őket egyelőre átmeneti sátortáborban helyezték el, a helyszínre több száz takarót, meleg ruhát és 5 tonna rizst szállítottak.