horoszkóp

Hasba szúrta élettársát egy nő Tácon

MTI/velvet
MTI/velvet
2013.01.24. 13:24

Súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárás egy 30 éves táci nő ellen, aki egy konyhakéssel hasba szúrta élettársát szerdán az otthonukban – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.  Németh-Kész Mónika tájékoztatása szerint a bűncselekményről a rendőrséget a mentők értesítették, akik a sérült 41 éves férfit kórházba szállították. A férfi szúrt sérülése nyolc napon belül gyógyuló. A nyomozók a lakásában elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki a nőt, aki részletes beismerő vallomást tett, de azt állította, véletlenül szúrta meg élettársát a kezében lévő konyhakéssel. Kiderült, előzőleg szóváltásba keveredtek, mert a nő kérése ellenére a férfi nem csukta be a fürdőszoba ajtaját. Az ügyben a nyomozást a székesfehérvári rendőrkapitányság folytatja le. A nő szabadlábon védekezik.