Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte első fokon a Szombathelyi Törvényszék csütörtökön azt a Vas megyei férfit, aki 2011 decemberében alvó feleségét több kalapácsütéssel megölte. Bodor Szabolcs a törvényszék ítélete szerint előre megfontoltan, védekezésre képtelen állapotban lévő embert ölt meg, ezért a bíróság a legsúlyosabb büntetést, az életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását látta indokoltnak. A vádlott az ítélet szerint legkorábban 30 év múlva bocsátható feltételesen szabadságra. A vádlott beismerte, hogy megölte a feleségét, de azt állította, tettét erős felindulásból, nem pedig előre kitervelten követte el, az asszony pedig szerinte felébredt és védekezett. A férfi azt vallotta, hogy az asszony megcsalta, el akarta hagyni őt. A végzetes tettre pedig szavai szerint az indította, hogy megtalált egy kórházi zárójelentést, amely szerint feleségén - miközben ő újabb közös gyereket szeretett volna - néhány nappal korábban abortuszt hajtottak végre. Azt hangoztatta, hogy a terhességmegszakítást gyilkosságnak tartja, így amikor a zárójelentést megtalálta, szinte önkívületi állapotba került. Rácz József bíró viszont az ítélet indoklásában rámutatott: a vádlottnak a büntetőeljárás során tett vallomásai ellentmondásosak, folyamatosan változtak, elsősorban arra irányultak, hogy elkerülhesse a beismert emberölés minősítését és annak következményét, az életfogytig tartó büntetést. Az előre megfontolt szándékot a törvényszék szerint alátámasztja, hogy a vádlott a bűncselekmény napján - miként az első, feltáró jellegű és részletes vallomásában is áll - elhatározta, megöli feleségét. Várt, amíg az asszony elalszik, majd kalapácssal legalább kétszer a halántékán megütötte. Az előre tervezettséget bizonyítja a bíróság szerint az is, hogy az elkövető igyekezett mindent megtenni a bűncselekmény nyomainak eltüntetése érdekében. A bűnjeleket elégette, a holttestet lemosta, majd autójának csomagtartójába rejtette, azt tervezve, hogy később elássa, esetleg feldarabolja. Ehhez be is szerezte a szükségesnek tartott eszközöket. A gyilkosság napján a holttesttel az autójában Celldömölkre hajtott, majd vonattal Szombathelyre utazott vásárolni, közben pedig felesége mobiltelefonját egy tóparton eldobta. Az asszony után érdeklődő munkatársaknak és később a rendőröknek is azt mondta, hogy a nő egy másik férfiért elhagyta. Amikor azonban a rendőrök arra kérték, hogy mutassa meg nekik az autó csomagtartóját, térdre rogyott, és azt mondta: "ennyi volt". A Szombathelyi Törvényszék ítélete nem jogerős, mert a vádlott és védője fellebbezett ellene.