Frontálisan ütközött két jármű a 68-as úton, a balesetben ketten súlyosan megsérültek - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófelelőse csütörtök este az MTI-vel. Orbán Zoltán elmondta, hogy az utat teljesen lezárták a 92-es kilométer közelében. Az egyik jármű előzés közben ütközött össze a másik autóval - tette hozzá. A forgalmat a mentés és a helyszínelés idejére visszafordítják, illetve Kéthelynél Balatonújlak, Balatonszentgyörgynél pedig Balatonkeresztúr felé terelik.