Kiraboltak, majd egy késsel megszurkáltak egy taxist kedd este a fővárosban, az Örs vezér tere közelében - erősítette meg az MTI információját a fuvarozó társaság vezetője. Uhlár Ottó, a Taxi 2000 cég üzletágvezetője szerdán elmondta: alkalmazottjuk kedd este 19 óra után néhány perccel értesítette telefonon a diszpécserszolgálatot, hogy a XIV. kerületben, a Kerepesi úton, az egyik bevásárlóközpont melletti droszton késsel megsebesítették és kirabolták. A támadó a kezén és a combján vagdosta össze a sofőrt, majd magához vette a taxis pénztárcáját, tönkretette a rádiót, és elmenekült. Az üzletágvezető azt mondta: a sofőr nem tudta elérni a rendőrséget, ezért a diszpécserszolgálat értesítette a 112-es segélyhívón a hatóságot, amely előbb a mentőszolgálathoz akarta irányítani őket. Hozzátette: kollégái, akik a belső rádióforgalmazáson keresztül értesültek az esetről, azonnal a megtámadott taxis segítségére siettek. A férfi lábát vontatókötéllel szorították el, hogy csillapítsák combján az erős vérzést. Megjegyezte, a mentők 20-25 perc múlva érkeztek ki a helyszínre. Uhlár Ottó közlése szerint a középkorú alkalmazottjuk jelenleg is kórházban van, a combsérülésének gyógyulása akár több hónapig is eltarthat. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI megkeresésére az üggyel kapcsolatban későbbre ígért tájékoztatást.

Friss: A hallotaxi.hu fórumoldal szerint a taxis az Örsnél lévő droszton állt a Kerepesi úti oldalon, többen, talán hárman ültek be hozzá, és azonnak megszúrták.   "Elvették a pénzét, és már el is szaladtak. Olyan verzió is van, hogy ő ki tudta csavarni a támadó kezéből a kést.... A lábát szúrták meg. Nagyon vérzett. Egy 6x6-os ért oda először, ő szorította el egy vontatókötéllel. A mentők majd negyedórával érkeztek, a rendőrök talán még később."