Fegyelmi eljárást indítottak a kedd esti taxisszurkálás utáni segélyhívás ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) - hangzott el az RTL Klub csütörtök esti híradójában. Mint a híradóban elmondták, hiába hívták a combon szúrt taxis kollégái a 112-es segélyhívó vonalat, a rendőrségi ügyeletes azt mondta: hívják közvetlenül a mentőket, mert neki sem veszik fel hamarabb a telefont, mint a taxisoknak. A rögzített beszélgetést le is játszották. A megszurkált taxis elmondta a kollégáinak azt is, hogy hiába hívta többször a rendőröket, foglaltak voltak. A BRFK csütörtöki közleményében elismerte, hogy az egyik ügyeletesük hibázott, a BRFK vezetője fegyelmi eljárást indított az ügyben - közölték. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy felfegyverkezve elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen a kedd esti taxisszurkálás ügyében. Az eddigi adatok szerint kedd este az Örs vezér téri HÉV-megálló közelében egy 25-30 év körüli férfi szállt be az autóba, és követelte a taxistól az értékeit. Miután ezt a sofőr megtagadta, a támadó késsel megszúrta, majd a megszerzett készpénzzel elmenekült. A taxis nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.