horoszkóp

Megölte gyermekeit és magával is végzett egy férfi Csepregen

MTI
2013.02.15. 07:35

A rendőrség szerint megalapozott a gyanú, hogy az apa ölte meg két gyermekét csütörtökön a Vas megyei Csepregen – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken. Kazmar Enikő azt írta, a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a hat- és a hároméves kisfiú bűncselekmény áldozata lett, elkövetésével a harminchat éves férfi megalapozottan gyanúsítható. A jelenlegi adatok szerint a férfi a gyermekek anyját bezárta a csepregi ház egyik helyiségébe, majd felgyújtotta a házat, és magával is végzett – fűzte hozzá. A nőnek sikerült kimenekülnie az épületből, jelenleg kórházban kezelik – közölte. A rendőrség több emberen, tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt, szakértők bevonásával folytatja a nyomozást – áll a közleményben.

Csütörtök este közölte először az MTI, hogy egy férfi megölte három- és négyéves gyermekeit, és magával is végzett Vas megyei Csepregen, a Bartók Béla utcában. Az anyának sikerült kimenekülnie a házból, így túlélte a családi tragédiát. A rendőrség teljesen lezárta a ház környékét . Az MTI helyszínről származó értesülései szerint több mentőautó, rendőrségi jármű és tűzoltókocsi állt a ház előtt. A Nyugat.hu információi szerint a férfi a házat is magára gyújtotta. Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek nem kívánta megerősíteni a portál értesüléseit. Az MTI tudósítójának érdeklődésére a szombathelyi Markusovszky Kórház sürgősségi osztályán közölték: a csepregi tragédia helyszínéről egy nőt füstmérgezéssel szállítottak be hozzájuk a mentők, a hölgy nincs életveszélyben.

police.hu-n megjelent közlemény szerint a rendőrséget lakástűz miatt hívták ki csütörtökön este. A helyszínre érkező rendőrök egy harminchat éves férfi és egy hat, illetve egy három éves fiúgyermek holttestét találták meg a családi ház fürdőszobájában. A tanúkutatás, adatgyűjtés és a helyszíni szemle jelenleg is folyamatban van. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai szakértők bevonásával vizsgálják az eset körülményeit. Az MTI értesülése szerint a Vas Megyei Főügyészség is vizsgálja az ügyet, délelőtt már ügyész jelenlétében folytatják le a halottszemlét.

A család ismerősei szerint szerelemféltés állhatott a csepregi tragédia hátterébenm, írja az MTI, és azt is, mások úgy tudják, anyagi gondjaik voltak. A férfi korábban kamionosként dolgozott. A család magukat megnevezni nem kívánó ismerősei elmondták, hogy a férfi rajongásig szerette gyermekeit. Szerintük feltehetően féltékenysége vezetett oda, hogy csütörtök este rátámadt családtagjaira. A Nyugat.hu azt írja, a környékbeliek normális, barátságos embernek ismerték a férfit. Hozzátették: a férfi édesanyja korábban szintén önkezével vetett véget életének.

Az MTI információi szerint az édesanya a történtek miatt elszenvedett sokk miatt szorul kórházi kezelésre – közölte a szombathelyi Markusovszky Kórház vezérigazgató-főorvosa péntek reggel. Nagy Lajos elmondta, hogy az asszonyt füstmérgezés gyanújával vitték kórházba, de jelenleg inkább sokkos állapota miatt szorul kezelésre. A beteg nincs abban az állapotban, hogy a sajtó kérdéseire válaszoljon, a kórház pedig a beteg érdekeit szem előtt tartva elzárkózik attól, hogy bővebb információt adjon – közölte.